Az elegáns Claridges hotel egyik lakosztályában, fekete, testszínű necc betétekkel „samanthássított” koktélruhában várt rám Kim Cattrall, azonban köszönés helyett nagyot tüsszentett...

Kim: Bocsáss meg, rettenetes állapotban vagyok, tegnap megfáztam, és elviselhetetlen vagyok betegen... még felkelni is alig voltam képes.

Cosmo: Rémes állapot? Ne viccelj... 53 évesen makulátlan a külsőd. Előfordul egyáltalán, hogy reggel a tükörbe nézve azt mondod: „Jesszus, borzalmasan nézek ki?”

Kim: Ó hogyne, gyakrabban, mint hinnéd. Samantha örök pozitív karakter... én nem. Előfordul, hogy szomorú vagy depressziós vagyok, és olyan is, hogy egyenesen rohadtul érzem magam.

Cosmo: Remek színésznő vagy, mert nem látszik rajtad. Ezt persze már akkor tudtam, amikor a „Mégis kinek az élete?” című darabban láttalak, amelyben egy halálos beteg nőt alakítottál, aki véget akar vetni a szenvedéseinek, az orvosai viszont nem egyeznek bele. Visszakérdezek: szerinted kié az életünk?

Kim: Hiszek benne, hogy mindenkinek van választása, legyen szó életről vagy halálról. Samanthaként is azt hirdetem: ne állj be a sorba gondolkodás nélkül, hanem élj bátran, úgy, ahogy neked jó!

Cosmo: Eutanázia, kendőzetlen szexkalandok... csupa tabu téma, amelyekért kiállsz. Direkt olyan szerepeket választasz, amelyekkel sokaknál kivered a biztosítékot? Szeretsz provokálni?

Kim: Nem tartom magam misszionáriusnak, de spirituális nő vagyok, és nagyon fontosnak tartom, hogy valaki meg merje törni a csendet, és felemelje a hangját. Ezért is írtam a könyveimet, amelyek mind a női lét csodáiról és nehézségeiről szólnak.

Cosmo: Az egyik csoda nyilván az, hogy ilyen mesés ruhákba bújhatsz. Van olyan legendás kosztüm a filmtörténelemben, amelyet habozás nélkül ellopnál?

Kim: Imádom a római és görög stílusú, hosszú ruhákat, ezért biztosan Liz Taylor valamelyik klasszikus filmjének egyik jelmezét ölteném magamra. Azok a pántok, és az anyag esése... Istenem!

A mindig mosolygós Charlotte, azaz Kristin Davis kissé elszontyolodva kezdte a beszélgetést: az előttem interjút készítő riporter ugyanis kíméletlenül kóstolgatta szegényt...

Kristin: Én már csak ilyen szuperérzékeny vagyok... Ha kora reggel valaki szándékosan piszkálódik velem, elkenődöm.

Cosmo: Fel a fejjel, bennem nem fogsz csalódni. Ahogy Charlotte sem csalódik soha a férjében, Harry-ben. Ti vagytok az egyetlen pár, akinek sosem volt mélypontja. Nem akarsz végre odamenni a forgatókönyvíróhoz, és azt mondani: „Én is akarok hisztizni, rázzátok már fel kicsit a házasságomat!”?

Kristin: Nem, soha, mégpedig azért, mert szerintem nagyon fontos, hogy legyen egy olyan férfi is a történetünkben, aki nem olyan bonyolult és problémás, mint Big. A lányoknak tudniuk kell, hogy igenis van olyan kapcsolat is, ami nem jár állandó drámákkal.

Cosmo: Azt is tudniuk kell, hogy nem várhatnak a hercegre fehér lovon? Harry finoman szólva sem az, ami a külsőségeket illeti...

Kristin: Ó, értem, mire gondolsz! A mi filmbéli házasságunk azt jelképezi, hogy nem ment ki a divatból megbízni egy férfiban. Igen, ma annyira elszántan keresik a lányok a nagy őt, hogy sokszor elrohannak mellette, mert nem felelt meg a csillagokig érő elvárásaiknak... Aztán persze sírnak utána.

Cosmo: Annyira édesen hüppögsz a filmben zokogás közben, és a visításod is a védjegyeddé vált. Van olyan rajzfilmfigura, akinek profin utánozod a hangját?

Kristin: Verhetetlen vagyok egy amerikai rajzfilmhősként, Pók Kisasszonyként. Sajnos csak olyankor megy jól a hang, ha látom magam előtt a pókicát, de akkor senki sem múlhat felül.

Cynthia Nixon alaposan meglepett – nem csak azzal, hogy amint beléptem, kiszúrta magának a fülbevalómat, de azzal is, hogy lángvörös haját szőkére festette. Elképesztő, mennyit változott a külseje a sorozat kezdete óta, így kíváncsi voltam, ki döntött úgy, hogy a nadrágkosztümöket drámai hatású maxiruhákra cseréli. Ő vagy a celeb-stylist, Patricia Field?

Cynthia: Bevallom, én életem végéig ellettem volna azokban a kiskosztümökben. Szerettem, hogy Miranda egy átlagos ügyvédnő, akinek nem számítanak a külsőségek. Aztán egy ponton Pat azt mondta: nem lehetek szőrös, nadrágos trampli, míg a többi lány ruhakölteményekben parádézik... Én pedig megadtam magam.

Cosmo: Egyvalamit viszont sosem adsz fel: a harcot az egyenjogúságért. Gondolod, hogy egy ilyen, egész világot lázban tartó mánia, mint a Szex és New York hatással lehet a másság elfogadására?

Cynthia: Feltétlenül hiszek benne. Muszáj, hogy az emberek lássák: létezünk, és mindig is itt leszünk. Nyíltan leszbikus közszereplőként nagyon komolyan veszem ezt a felelősséget.

Cosmo: Miranda az egyetlen olyan nő a négy közül, aki sosem próbál szimpatikus lenni. Egyetlen más főszereplő sem olyan megosztó, mint ő: kissé csökönyösen éli az életét, és sosem kuncsorog a nézők szeretetéért. Nem pikkelnek rád a forgatókönyvírók?

Cynthia: (nevet) Azért most már visszavett egy kicsit... Gondolj csak bele, milyen rémesen szarkasztikus volt régen. De való igaz, hogy Miranda nem olyan, mint a többiek: mindig meri vállalni az érzelmeit, és kimondja azokat, akkor is, ha ezzel talán azt éri el, hogy nem lesz közönségkedvenc.

Cosmo: Neked ki a legnagyobb kedvenced? Van olyan híresség, akinek ha bemutatnának, izgalmadban tiszta libabőr lennél, vagy totál elsápadnál?

Cynthia: Ó, ez rendszeresen megtörténik velem. Néha furcsa arra gondolni, hogy bár ismerek valakit, és tisztelem a tehetségét, de ha szembejönne velem az utcán, nem üdvözölhetném, hiszen sosem találkoztunk. Nemrég találkoztam a kedvenc komikusommal, és egyenesen elolvadtam, amikor kiderült: tudja, ki vagyok.

Sarah Jessica Parker egy kéken és zölden csillogó-villogó, csupa-flitter ruhácskában fogadott, és persze rutinosan fogadta a kreációt dicsérő bókomat, attól viszont le volt nyűgözve, hogy nekünk, újságíróknak milyen fontos inspirációt jelent Carrie karaktere.

SJP: Ez legyezgeti a hiúságomat, de azt azért mindig szeretem letisztázni, hogy Carrie története a föld fölött fél méterrel lebeg: ilyen nincs a valóságban. Remélem, senkinek nem kopik fel az álla csak azért, mert miattam felmondott. Senki ne higgye, hogy szabadúszó íróként Manolóban járhat majd élete végéig...

Cosmo: Ha már „örökkön örökké”... Képzeld el, hogy nem te vagy Carrie, sőt, SJP sem. Kívülállóként hová csapódnál: az Aiden vagy a Big pártján álló csapathoz?

SJP: Ó, Istenem! Neee! Tudod mit? Ezt a kérdést még soha, soha senki nem kérdezte tőlem! Valahogy mindig azt érzem tökéletesnek, akivel éppen közös jelenetem van. Tudom már, mindkettőt akarom!

Cosmo: Ezt igazán meg tudom érteni... én is!

SJP: (nevet) Ugye-ugye? Mondjuk így: nem tudom, miket szeretsz, és mennyire vagy heves vérmérsékletű az ágyban, de ha vad vagy, Aiden a főnyeremény!

Cosmo: Ha már így belejöttünk, íme még egy halálosan nehéz választás: Madonna vagy Lady Gaga?

SJP: Végre valaki izgalmasakat kérdez! Nos, a fiam hatalmas Bad Romance rajongó, de én jobban örülnék, ha Gaga a következő albumán bebizonyítaná: nem kell hozzá cirkusz, hogy mindenkit lenyűgözzön, csak egyetlen zongora és a hangja. Madonna pedig maga a fiatalságom New Yorkja! Berobbant, és mindent felforgatott! Ő nem csak énekesnő, hanem kulturális mérföldkő.

Búcsúzáskor mindegyik lányt megleptem egy-egy különböző könyvvel, amiről éreztem, nekik való, és szeretni fogják. Amikor Sarah Jessica megkapta az ajándékát, kiderült: azt választottam, amit már réges-rég el akart olvasni, de valahogy sosem jutott odáig, hogy elkezdje. Az interjúk végeztével az asszisztens lány, aki az összes beszélgetést végighallgatta, a szemembe nézett: „Olyan válaszokat kaptak a Cosmo.hu olvasók, mint senki más. Ha New Yorkban élnél, szerintem a legjobb barátod lenne SJP.” Én pedig csak annyit mondtam magamban: „Mostantól pedig már minden magyar Cosmo-lány legjobb barátja is.”

Minden, ami Szex és New York - klikk ide!

Érdekel New York? Tudj meg még többet róla! Klikk ide!