Már néhány évvel ezelőtt is felröppentek olyan hírek, melyek szerint Brad Pitt politikai ambíciókat dédelget. Viszont a színész ilyen irányú vágyai most könnyen valósággá válhatnak!
Egyesek szerint Brad Pitt – valószínűleg Arnold Schwarzenegger példáján felbuzdulva – régóta politikai karrierre vágyik. Erre pedig most remek lehetősége adódik, ugyanis ha a kormányzói székhez egyelőre nem is kerülhet közel, de egy nagyváros polgármestere lehet.
A közelmúltban ugyanis New Orleans lakosainak egy csoportja összefogott, hogy a sztárt városuk első emberévé válasszák. Már pólókat is készíttettek a cél érdekében, melyen a színész arcképét, valamint a „Brad Pittet polgármesternek” szöveget nyomtatták.
Brad a Katrina hurrikán szörnyű pusztítása után második otthonának választotta a várost, és ő maga is sokat segített abban, hogy a több ezer romba dőlt lakóház helyére új otthonok épülhessenek.
Bár ő maga nem hisz abban, hogy esélye lenne a választásokon, az egyik amerikai televíziós csatorna riporterének azt mondta, ha mégis nyerne, természetes vállalná a hivatalt. Polgármesterként többek közt támogatná a melegek házasságát és megadóztatná a marihuána-termelőket.
Mi rád szavaznánk, Brad!
Kapcsolódó cikkek:
Hol szexel legszívesebben Brad és Angelina?
Ők a világ legjobban öltözött emberei!
Jen melltartó nélkül flangál és falja a pasikat: ezen már Brad is kiakadt!
Olvass még többet sztárokról - klikk ide!









Hozzászólások
Eddig nem érkezett hozzászólás
Szólj hozzá te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról! Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!